Nem tehetek róla, még mindig szeretlek! Pedig mindenki azt mondja, felejtselek el téged! Én tudom, hogy ők mondják az igazat! Dehát az ember csak a szívére hallgat! Nem tudlak elfelejteni, pedig tudom sosem leszel az enyém! Ébren álmodni és felébredni, ez vagyok én! Kívülről oly kemény vagy, mint a jég, pedig benned még gyerekkor él! Ezért a jégcsapot felolvasztani nem tudom, pedig ha elolvadna, elmúlna minden bánatom! Muszáj lenne téged elfelejteni, de nem tudlak, mert ami benned él, fogva tart. A haverok, a barátok mind ellenem vannak, hogy: "találok majd jobbat"-de mit tegyek? Porba döntsem álmaim? Igen!-ezt kell tennem, akárhogy is fáj! Mert az álmaimból nem lesz más, csak magány! A szívem darabokra tört, mint egy üvegpohár, megragasztani senki nem tudja már. De majd egyszer talán a pohár újra pohár lesz, s egyszer talán a szívem nyíló rózsa lesz. Újra tudni fog érezni, Szerelmet-szerelemért adni! Így zárul le a fejezet:csak mi ketten-távol egymástól! Elfelejtettem ezt az álmot…..

Forrás ITT.