Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér,
Akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem.
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Annak, aki velem volt akkor is,
Amikor már mindenki elhagyott.
Utolsó kommentek