"...Én nem akartam sem bölcs, sem művész, sem hős, sem istenhívő lenni - csakis boldog ember akartam lenni!
Ez a vágyam röpített néha a magasba, és vezetett a mélybe, olyan tövises bokrok közé, amelyeken alig tudtam átgázolni.
Mindez azért volt, mert nem ismertem sem az erdőt, sem önmagamat. Valami homályos ösztön s egy teljesen eltompult szimat vezérelt: ha valami jó szagú volt, azonnal bekaptam, s csak utólag jöttem rá, hogy méreg.
És mentem tovább.
Ez az ösztön olyan erős volt bennem, hogy a legkisebb boldogtalanságot is alig tudtam elviselni.
Irigyeltem embertársaimat, akik nemhogy a boldogság hiányát, de a szenvedést és a kilátástalanságot is rendkívül jól tűrik: a legforróbb és legsivatagosabb élethelyzeteket is hosszan elviselik.
Úgy éreztem, sokkal "strapabíróbbak" mint én.
Számomra a tűréshatár jóval alacsonyabb volt, s már pusztán az a tény, hogy nem vagyok eléggé boldog, azonnal önvizsgálatra és cselekvésre kényszerített."
Utolsó kommentek