Elgondolkodtató, hogy mi fáj jobban?
A hiánya, ami minden pillanatban a szívedbe mar és nem engedi csitulni a vérzést,
vagy az, hogy el kell tudni engedni egy embert, aki betöltötte minden percedet...
Emlékek, képek, amik szívedben élnek...
Egy illat, egy mosoly... Ami olyan jó volt... s most mégis, ha rá gondolsz, egyre jobban mar?
Miért engedünk el valakit, ha közben saját magunknak is fáj?
Mondd! Miért kell valakit elfeldeni, ha száz körömmel kapaszkodnál belé?
Mondd! Miért kell magányba burkolózni, ha van, kinek megfoghatnád kezét?
Nem lehet bennünk vád, amiért ... nem szeret...
De mégsem képes halkulni, nem képes csitulni az az olthatatlan vágy...
Látod és mosolyogsz, pedig zokognál, fejed ölébe hajtva...
Síkítanád könyes szemmel: Hogy nem lehet, hogy nem igaz...
Minden percben egyedül vagy... Levegőt alig kapsz..
Mázsás súly a melleden és üresség érzése a testedben...
Nem tudjuk meddig tart, míg csitul a fájdalom.. de ha legbelülről ezt érzed...,
Számodra azt hiszem, nincs irgalom..
Könyörögnél, de hasztalan... Sírhatnál, de nem hallja...
Elment, mert el akart menni...
neked pedig vérző szívvel... el kell tudni fogadni...
... bármennyire is fáj...
Utolsó kommentek