Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed fáradt, fénytelen.
Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot -
mást tán be tudsz csapni,
ám engem nem.
Figyeled a tréfás, badar beszédet,
s együtt nevetsz a többivel,
én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged,
mikor pillantásod a távolba réved el.
Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik az arcod,
mely oly kedves nekem.
Szép, szép az álom,
hogy ezentúl mosolyogni fogsz
az egész világon,
de ezt nem érted soha meg,
mert hűtlen társad elárul:
a szemed.
Hiába mosolyog az ajkad,
ha elfojtott könnyeid
visszafolynak fájó szívedig,
hogy még jobban fájjon...
Jaj, csak a szemedből
bánatod hírnöke
nehogy kitaláljon!
Baranyi Ferenc-Hiába mosolyog az ajkad
2009.10.23. 22:54
Címkék: vers
4 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://cukojbojso.blog.hu/api/trackback/id/tr261470816
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sárky 2009.10.24. 10:46:46
Nem tudom a szem mint érzékszerv, mint érzés eláruló mennyire játszik szerepet a versben. Nekem 2 dolog jut az eszembe a verset látva:
- Sok a robot. Ez alatt azt értem, hogy ha simán veszünk egy közösséget és azon belül pár hangadó azt mondja, hogy "na most irány a Mekdónáldz" akkor a többi utána megy. És lehet, hogy ezek közül 10-en örülnek neki és egyetértenek, de 2 nem. Az a 2 azonban fél megmondani, hogy most ne oda menjünk inkább csak követi a többieket. Fél megmondani a saját véleményét. És ez egy idő után már rutinná válik. Észre se veszi, hogy amit csinál az neki nem jó. Ez mostanság nagyon gyakori.
- A másik dolog pedig: attól eltekintve, hogy éppen hogyan mozgunk a közösséggel, más emberekkel, inkább lenyeljük a fájdalmat. Inkább nem mondjuk el senkinek, inkább magunkban tartjuk és egyedül, szemtől szembe próbáljuk meg legyőzni azokat...és néha ez lehetetlen.
- Sok a robot. Ez alatt azt értem, hogy ha simán veszünk egy közösséget és azon belül pár hangadó azt mondja, hogy "na most irány a Mekdónáldz" akkor a többi utána megy. És lehet, hogy ezek közül 10-en örülnek neki és egyetértenek, de 2 nem. Az a 2 azonban fél megmondani, hogy most ne oda menjünk inkább csak követi a többieket. Fél megmondani a saját véleményét. És ez egy idő után már rutinná válik. Észre se veszi, hogy amit csinál az neki nem jó. Ez mostanság nagyon gyakori.
- A másik dolog pedig: attól eltekintve, hogy éppen hogyan mozgunk a közösséggel, más emberekkel, inkább lenyeljük a fájdalmat. Inkább nem mondjuk el senkinek, inkább magunkban tartjuk és egyedül, szemtől szembe próbáljuk meg legyőzni azokat...és néha ez lehetetlen.
CukojBojsÓ 2009.10.24. 14:07:38
@Sárky: Nekem a verset olvasva a második dolog jut eszembe. Sokszor(sőt mondhatnám azt, hogy állandóan) öntudatlanul is ezt teszem. Néha nehéz, de már megtanultam így élni. Tudom, hogy nem jó ez így, de így védekezem a világ elől....
Utolsó kommentek